Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A környezetünkben élt és élő kimagasló pedagógusok

Tagunk Diószeghy László több, mint 50 éve publikál, és tevékenységéről több megtudható  a Wikipédián.

 

A 13. tanár vagyok…

13. tanár vagyok a családban. Pontosabban voltam, mert minden összcsaládi vélemény ellenére is még vannak, akik a pedagógus pályára tévedtek.

A 13 szám nem játszott különösebb szerepet. Ha csak abban nem, hogy nagyapámtól, akivel a sor kezdődött már a nevével is bizonyos szempontból nehéz, időnként nyomasztó örökséget hagyott rám.

Nagyon tisztelt, szeretett és közismerten jó pedagógus volt.

A pályára kerülve a nevével is felállított mércének megfelelni szinte kilátástalannak tűnt. Mindig csak egy szerény árnyékának éreztem magam! Persze nem egyedül a családban. Pedig megkaptam a legmagasabb kitüntetést, amit egy pedagógus elérhet az életben: tanítványaim önállóan és titkosan kedvenc tanáruknak választottak.

Azután lassan mind többen vonultak ki éltemből nagyapám volt tanítványai, és egyre kevesebben kapták fel fejüket bemutatkozáskor a névazonosságra.

Könyveit, írásos emlékeit rendezgetve bukkantam a mellékelt képeslapra. A debreceni ötösfogatot ábrázoló lapos-képet szép szabályos deák betűkkel nagyapámnak címezte egyik tanítványa, aki később híres erdélyi íróként vonult be a magyar irodalomba.

Akkor még élt. Tudtam, hogy Kolozsváron alkot, elküldtem Neki a képeslap fénymásolatát. A mellékelt levéllel válaszolt. Úgy gondolom, hogy írása önmagáért beszél, felesleges minden kommentár.

„Kedves Diószeghy László!

 Meghatottan olvastam levelét.

 A lapot 1942 áprilisában írhattam, tartalmára már nem emlékszem. De annál jobban emlékszem a címzettjére, Diószeghy Lászlóra, áldott emlékű tanáromra.

 Nemcsak matematikát tanultam Tőle, hanem a legmagasabb rendű emberi tisztességet is. Ragyogó tudása és életének ragyogó példája előttem egyetlen fényponttá változik: mai is int, óv és bíztat. Arra emlékeztet, hogy a gondolatok tisztasága és a cselekedet tisztasága ugyanazt jelenti.

 Ha sikerült valaha is jót cselekednem, azért volt, mert ilyen emberi példák állottak előttem.

 Amíg élek, amíg gondolkodni és tenni képes vagyok: ez a Szellem útjaimon elkísér.

 Szeretettel üdvözli:

                                           Bajor Andor”

 Ugye, nem túloztam, amikor szinte nyomasztó örökségről írtam?

Első alkalommal Szentendrén jelent meg a Szentendre és Vidékében, 2002. május 31.